Még az Ausztria elleni meccs előtt feldobtam az ötletet a Belfasti Magyarok Facebook csoportban, hogy szervezhetnénk közös meccsnézést. Vérmes reményeket persze nem fűztem a dologhoz, de azért egy-két választ, legalább olyan "De jó ötlet!" szinten elvártam volna; ehelyett kaptam 3 lájkot és 0 hozzászólást. 

(Csak mellékesen: ez volt a második alkalom, hogy egy közös program ötletemhez hozzá se szól senki, úgyhogy többet nem próbálkozom velük. Nem szeretek lyukas hordóba vizet önteni. Arról már nem is beszélve, hogy ez a lájkolás mennyire idegesít: ha valakinek tetszik a felvetés, ugyan préseljen már ki magából egy mondatot, ne lájkokat nyomogasson rá.)

Az Ausztria ellen meccset végül az irodában néztem meg a neten, de a jó játékunkon meg az eredményen felbuzdulva, az Izland elleni meccset már mindenképpen társaságban akartam nézni. Megpróbáltam megfűzni a főnökasszonyt, de mivel csak ketten lettünk volna, nem ment bele (gondolom azért, mert olyan randi kinézete lett volna).

Szóval mentem egyedül, méghozzá a Premier Innbe, ahol az első hetünket töltöttük Taniával, és ahova a német csoportot szerveztem még egy-két éve. Emlékeztem, hogy van egy jó nagy tévéjük a bárban, amin mindig meccs szokottt menni. 

Az este nagyon jól sikerült. Az eredmény mellett még külön élvezet volt látni, hogy a pincérnők kivétel nélkül Magyarországnak szurkolnak: az egyik még egy kézzel rajzolt magyar zászlót is lobogtatott, "Go, Hungary, go!" felkiáltással. Néztem is, hogy mi ez a fene nagy magyar szimpátia - aztán kiderült, hogy az egyikük magyar, a többiek meg szolidárisak vele. Zsuzsának hívják, nyolc éve van itt. Meg is beszéltük vele, hogy a szerdai meccset is ott nézem, és próbálom vinni a főnökasszonyt is. 

Ha minden jól megy, ebből rendszert csinálunk, amíg Magyarország ki nem esik...